fbpx

Mire számíthatunk 2020-ban? – Közösségi média trendek a Blureen csapatának szemüvegével

Az év első napján jellemzően hatalmas kíváncsisággal nézünk a ránk váró 365 (vagy 366) nap elé. Ilyenkor a legtöbb cég igyekszik előrejelzéseket készíteni a jövő évi eladásokkal, költségekkel és bevételekkel kapcsolatban. A marketing ügynökségek fantáziáját azonban a legjobban ilyenkor is a fogyasztói trendek megváltozása izgatja. A Blureen csapatával sem volt ez másként januárban. Kíváncsi vagy, hogy szerintünk milyen közösségi média trendek lesznek a jellemzők 2020-ban? Akkor ez a blogbejegyzés Neked szól!

Facebook marketing – reakciók, kommentek, ratingek háborúja

Engagement, engaged users… Ismerősen csengenek ezek a kifejezések? Nem csoda, hiszen a közösségi média legújabb algoritmusai főként ezekre helyezik a hangsúlyt. Míg korábban az számított, hogy egy adott cégnek hány kedvelője van, ma a Facebook és az egyéb közösségi portálok a megosztások és a kommentek alapján rangsorolják a felhasználó számára kínált tartalmakat. Ezért nagyon fontos, hogy olyan izgalmas contenteket készítsünk, amelyek aktivitásra, párbeszédre ösztönzik a követőinket. Ezáltal két legyet üthetsz egy csapásra. Amellett, hogy növekszik a fogyasztók márkád iránti elköteleződése, a kommentek, személyes tapasztalatok és értékelések segítenek a potenciális vevőid meggyőzésében is. A Testimonial Engine kutatási eredménye is alátámasztja fenti gondolatainkat, miszerint a fogyasztók 72%-a csak az után vásárol, miután elolvasott néhány vásárlói véleményt, tapasztalatot.

Itt azonban még nincs vége a marketinges csapat munkájának. Magától értetődőnek tűnik, hogy ha érkezik negatív visszajelzés, akkor arra reagálunk. Azonban a gyakorlatban ez mégsem ilyen egyértelmű a legtöbb vállalat számára. A Retail Reputation Report rámutatott, hogy a kiskereskedők mindössze 2%-a reagál ezekre a visszajelzésekre. Pedig a megfelelő panaszkezelés még elkötelezettebbé teheti a fogyasztóinkat.

Összegezve tehát: készítsünk megnyerő tartalmakat, buzdítsuk aktivitásra követőinket és ne felejtsük el a negatív kommenteket sem kezelni, hiszen ezek mind támogatják a fogyasztói elköteleződést!

A Facebook hirdetések nagymenői – katalógus hirdetések és a remarketing

Nem árulunk el nagy titkot, ha azt állítjuk, hogy a Facebook hirdetések továbbra is helyet kapnak az éves közösségi média trendek között. Azonban ahogy az interneten minden, úgy ez is változik. A legújabb elemzések azt mutatják, hogy a katalógus hirdetések érik el a legjobb konverziós eredményeket a Facebook hirdetéstípusok közül. Ez nem véletlen, hiszen a felhasználók rövid idő alatt a vállalat több olyan termékét is meg tudják tekinteni, amiket az algoritmusok számukra érdekesnek ítéltek. A fogyasztók szívesen, nagyobb energiabefektetés nélkül görgetik jobbra-balra a telefonjukat, így a vállalatok is örülnek, hiszen egy hatékony csatornát találnak a kommunikációra.

A hirdetéstípusok másik kiemelkedő eleme a remarketing. Tapasztalataink alapján azt vettük észre, hogy a KKV szektor minimális százalékának jut eszébe ez a megoldás, így potenciális vevőktől eshetnek el. A remarketing segítségével ugyanis újra elérhetjük a korábban a weboldalunkra látogatókat és emlékeztethetjük őket korábbi vásárlási szándékukra.

AR és Facebook 360 elterjedése

Már a Marketing Summitról szóló élménybeszámolónkban is említettük nektek, hogy a kiterjesztett valóság, azaz a VR sokkal nagyobb lehetőségeket rejt a nyuszifülek és vicces szemüvegek magunkra fotózásánál. Egyre több cég kezdi ezt a közösségi média eszközt is használni marketing célzattal. Hogy segíthet egy cég marketingjében ez a bugyutának, ám szórakoztatónak tűnő funkció? Az IKEA az egyik éllovasa a témának. Az IKEA Place elnevezésű applikációt ugyanis azzal a céllal fejlesztették ki, hogy a vásárlónak megkönnyítsék a döntését. Az alkalmazás segítségével ugyanis akár saját hálószobánkban sétálgatva, mobilunk kamerájának segítségével nézhetjük meg, hogy az adott éjjeliszekrény passzol-e az ágyukhoz, vagy hogy melyik asztal mutatna jobban a konyhánkban. Ha most azt gondolnád, hogy „persze… ez jó ötlet a multik számára, de a kicsiknek nem nagy lehetőség”, akkor bizony tévedsz. Gondolj csak bele, a saját kézzel készített ékszereid felpróbálása nem tenné meggyőzőbbé a márkádat a vásárlóid körében? Ha már a bizalomkeltésnél tartunk, akkor nem hagyhatjuk ki a Facebook 360°-at sem, amely segítségével akár saját üzletünkről, irodánkról készíthetünk egy 360 fokos fotót. Ennek eredményeként sokkal közelebb hozhatjuk a vásárlóinkat és még szimpatikusabbá vállhatunk a szemükben.

Videós tartalmak és a storyk térhódítása

A közösségi médiás trendek közül nem maradhatnak ki a videós tartalmak sem. A videós tartalmak elterjedését támasztja alá a Cisco előrejelzése is, amely szerint 2020-ra az online fogyasztások 82%-a várhatóan videókból fog állni. Ennek az értéknek a jelenlegi állása sem elhanyagolható, hiszen már 2019-ben is 75%-ra tehető. Ennek a trendnek az elterjedésével kéz a kézben jár a story-k és az IGTV jellegű funkciók népszerűségének növekedése. Ezeknek az oka egyszerű. Hiszen akár rövidebb, pár perces élővideók és storyk fogyasztásával sokkal több információhoz juthatunk egy vállalatról, az ott dolgozókról, vagy akár az atmoszféráról, ami körül veszi az üzletet, mint több órás böngészéssel az interneten. Sőt, az időhatékonysága és bőséges információtartalma mellett ezek általában szórakoztatóbbak és hitelesebbek, mint az írott társaik. A videós tartalmak gyártásánál azonban egy kettősséget is figyelembe kell vennünk. A fogyasztók szeretnek minél rövidebb idő alatt minél több információhoz jutni, azonban a Facebook algoritmusok szempontjából a „minél hosszabb, annál jobb” elv érvényesül. Ezért azt javasoljuk, hogy próbáljuk megkeresni az aranyközéputat.

A Facebook csoportok új fénykora

A fogyasztók szegmentálása nem egy újkeletű dolog. Azonban a Facebook csoportok ilyen célú alkalmazására kevesen gondolnak. Pedig óriási lehetőségeket nyújt ez a márkák számára. A csoportok atmoszférája egy sokkal bizalmasabb légkört sugall a felhasználó számára, ahol bátran feltehetik kérdéseiket akár a vállalat, akár a felhasználók felé. Továbbá ezek a csoportok egy sokkal tisztább, „zajmentesebb” csatornát biztosítanak a cégek és a vásárló közti kommunikációra, hiszen blogbejegyzéseinket, új termékeinket egyből megoszthatjuk azokkal a fogyasztóinkkal, akik azáltal, hogy elsőként részesülnek az információkban, fontosabbnak és ezáltal elkötelezettebbnek érzik magukat. Ugye, hogy megéri rászánni azt a 10 percet a csoport létrehozására? Azt követően pedig ne felejts el figyelemfelhívókat tenni weboldaladra, blogbejegyzéseidbe, hogy biztosan odataláljanak a számodra értékes felhasználók.

Érdekesnek találtad a közösségi média trendekről szóló cikkünket? Akkor kövesd Facebook oldalunkat, hogy mindig képben legyél a marketing aktualitásokkal és hogy ne maradj le a blogbejegyzéseinkről.